Allergia
Okai:
Az allergén által szimbolizált tulajdonság túlzott elhárítása. Az egyre szennyezettebb, egyre több kémiai anyagot tartalmazó környezet és a vele született hajlam együttes hatása miatt, sok az allergiás gyermek.
Kezelése:
Az arcon végzett nyomásoknak nagyon jó hatása van az allergiás orr- és arcdugulások kezelésében. Homlokon történő simítások, három vonalon történnek. Az első a homlok és a fejbőr találkozásánál, a második vonal a homlok közepén, a harmadik vonal a szemöldök ívek fölött. A simítás kezdeténél enyhe nyomást fejtünk ki a hüvelykujjunkkal. A mozdulatokat a halántékon fejezzük be a Háromosztagú ideg, kilépési pontjánál. Ez az ideg felelős az arc beidegzéséért. Enyhe nyomással, lassan elemelve az ujjunkat fejezzük be.
Hüvelykujjunkat az orrnyeregre helyezzük. Enyhe nyommással kezdve, finoman simítunk a járomcsont felett. A következő vonal a járomcsonton halad, majd a járomcsont alatt. Mind három simítás befejező pontja a halántékon történik, szintén enyhe nyomással.
Az állon, az első simítás a száj alatt indul és a fül alatt, fejeződik be. Ezt követi még két simítás, az állcsúcson és az alatt egy ujjnyival.
Álmatlanság
Okai:
Félelem a megszűnéstől, valamiféle bizalmatlanság tükröződik benne. A tehetetlenségre, a védtelenségre hívja fel a figyelmet.
Kezelése:
Fektessük a gyereket a hátára, egy meleg, puha takarón. Mindkét kézzel fogjuk meg a vállait, és gyengéden mozgassuk úgy, hogy finoman a hüvelykujjunk irányában mozgassuk. Ha a törzshöz érünk, tartsuk meg szorosan a testet a két kezünk között.
Amikor a lábaknál tartunk, játsszunk a babával vagy a gyermekkel és nyomkodjuk át a talpait.
Asztma
Okai:
A “szennyezett”, nem tiszta dolgok elhárítása. Többet szeretne kapni, mert többre van szüksége, mint amennyit adni tud. Rohamokban jelentkező légzési zavarral járó betegség. A tüneteket a legkisebb hörgők görcse és a tapadós, alig felköhöghető váladék képződése váltja ki. A levegő nehezen jut ki a tüdőből, ezért nyögő, préselő hanggal jár a kilégzés. A rohamokat a levegőben lévő anyagok (házi por, állatszőrök, virágpor, dohányfüst), ritkábban fizikai, vagy lelki megterhelés, izgalom, félelem válthatják ki.
Kezelése:
A kiváltó okok kerülése és a túlérzékenységet csökkentő szerek mellett hörgőtágító spray belégzése, tiszta levegőn való tartózkodás javít a beteg helyzetén. Jó hatást érhetőnk el a mellkas és a hát masszírozással. A háton pihentessük a kezünket, majd páros tenyérrel nyomjuk meg, pár másodpercig tartsuk nyomva, majd engedjük fel a nyomást, de vegyük el a kezünket. A mozdulatsort többször ismételjük meg. A mellkason szintén végezzük el.
Ágyba vizelés
Okai:
Leggyakrabban lelki problémák miatt alakul ki.Kezelése: A sarok körüli pontok masszírozása, segítenek a gyermeknek az anyagcsere és kiválasztás folyamatainak szabályzásában.
Ha ágyba vizelés problémája áll fenn, különösen javasolt, e pontok gyakori átnyomkodása.
Bőrbetegségek
Okai:
Elszigeteltséget jelez. Vágyat közvetít, leginkább valamilyen gyengédségre van szükséget, amelyet nem kap meg.
A kiütéses bőrt nem masszírozzuk, azt a területet ki kell hagyni a masszírozásból!
Kiütéseket okozhatja étel- vagy egyéb allergia, illatszerekre vagy kémiai anyagokra való érzékenység.
Kezelése:
Ujjhegyeidet finoman helyezd azokra az izmokra, amelyek a gyermek koponyája alatt 1 -1,5 centiméterre, illetve a gerincoszloptól mindkét irányban 1-1,5 centiméterre vannak.
E három, akupresszúrás pont masszírozásával a kiütések megszüntethetők ill. kezelhetők.
Emésztési problémák
Okai:
Zavar van a befogadással. Nem tudja a tapasztalatait beépíteni és rendszerezni, mert meghaladják a lehetőségei vagy a képességeit.
Kezelése:
Keverjünk össze egy cseppnyi levendulaolajat egy teáskanálnyi édes mandulaolajjal, és dörzsöld be vele a baba hasát. Körkörös mozdulatokat végezzünk az óramutató járásával megegyezően a simítást.
Szív alakban, is többször masszírozzuk át a hasat.
Fájdalom, sírás
Okai:
Figyelem felhívás. Nagyon fontos jelzés, figyeljünk rá!Mindig ahol a tünet jelentkezik, annak a területnek a szimbolikus jelentését értelmezve kaphatunk magyarázatot a fájdalom okára. Ennek helyes értelmezésével és kezelésével megszüntethető a fájdalom.
Kezelése:
Vegyük a kézbe a gyereket úgy, hogy hozzáférhessünk a hátán lévő idegekhez. Két ujjaddal finoman tapogasd le a gerincoszlop mindkét oldalát a nyaktól lefelé a gerincoszlop végéig. Gyöngéden cirógassuk, simogassuk a kicsit a feje búbjától a lábáig. Kissé ringathatjuk, és közben halkan beszéljünk hozzá. Ha sír a gyerek, ne akard levetkőztetni, mert attól csak ingerlékenyebb lesz, a thai masszírozás a ruhán keresztül is hatásos és kellemes.
Fogzás
Okai:
Nincs pontosan meghatározott ideje, mikor kell megkezdődnie a fogzásnak, de általánosságban elmondható, hogy a baba első foga valamikor az ötödik és a hetedik hónap között bukkan elő. A fogzás lezajlása is különböző; vannak kisbabák, akik észre sem veszik, hogy előjött a foguk, mások sok kellemetlenséget élnek át.
Kezelése:
Az arc masszírozassa, de különösen az áll körüli pontok akupresszúrás nyomásával, valamint közvetlenül a fogíny dörzsölésével sokat segíthetünk, és megkönnyíthetjük a fogzás folyamát.
Fojtó érzés
Okai:
Ha a mellkasnál vagy hasnál, jelentkezik, akkor szorongást jelent.
Kezelése:
A mellkas és a has szív alakban történő többszöri masszírozásával és a kezünket határozottan a mellkason, ill. a hason “pihentetve” enyhíthetjük a tüneteket. A rendszeres kontaktus megteremtésével pedig teljesen megszüntetjük azokat.
Gondosan masszírozzuk át a hátat a következőkeppen.
A fojtó érzés a háton is jelentkezhet. A hát masszírozásával a tünetek megszűnhetnek.
A háton a gerinc mellett 2-2 energia csatornát masszírozunk.
Az egyik csatorna közvetlenül a gerinc mellett helyezkedik el, a másik a páciens saját hüvelykujjának távolságára kb. 2 cm távolságára, az első mellett húzódik.
Páros hüvelykujjnyomással először az első csatornát nyomkodjuk végig oda-vissza. Eztán a másodikon is megismételjük. Páros tenyérrel, pillangónyomással lenyomkodjuk a hátat oda-vissza.
Ezután befejezésül, átsimogatjuk a hátat.
Gyulladás
Okai:
Akkor jelentkezik, ha valamilyen fontos problémát nem tud feldolgozni. Az adott terület mélyebb összefüggéseit keresve találhatunk rá a megoldásra, mely megszüntetheti a problémát és a gyulladást.
Gyulladt testrészt nem masszírozunk!
Hányás
Okai:
Elutasítás valamitől vagy valakitől. Valamit nem tud befogadni és a magáénak érezni, kiveti magából a tudata alatt. A babáknál a szopás közben benyelt levegő is okozhatja.
A hányás, nagy vízveszteséggel jár, és fennállhat a kiszáradás problémája. Próbáljuk meg pótolni a folyadékot, de csak fokozatosan. Pl. cseppenként, kiskanállal, adjunk neki folyadékot. Ha a probléma, több mint 6 óránál tovább fennáll, forduljunk orvoshoz!
Hasfájás
Okai:
A hasfájós babának az egész teste megfeszül. Általában felhúzza a térdét a hasa felé, ökölbe szorítja a kezét, arckifejezése szenvedő és közben magas hangon ordít. Ez az állapot leginkább délután vagy estefelé szokott bekövetkezni, és percekig vagy akár órákig is eltarthat. Különösen fontos, hogy a hasfájós baba sírására azonnal reagáljunk, mert sírás közben hajlamos arra, hogy sok levegőt nyeljen. Így a baba még rosszabbul érzi magát, és még nehezebb lehet megvigasztalni.
Kezelése:
Rendszeres masszírozással megelőzhető, ha azonban előfordul akkor megszüntethető a hasfájás. Már újszülött korban jótékony hatású, hiszen az első hetekben sok kisbabának okoz kellemetlenséget a hasfájás. Természetes fájdalomcsillapítóként jól alkalmazható a has masszírozása.
Mivel egy puffadt, gázos has különösen érzékeny, nagy körültekintéssel kell végeznünk.
Nagyon eredményesen alkalmazható a következő masszázsfogás:
Az egyik kezünkkel merőkanalat formálva a hasra helyezzük. A másik kezünkkel pedig a saját behajlított ujjainkat pöcköljük, és így impulzusokat közvetítünk a gyermek hasára.
Az anyai kéz melege, a finom simogatás, a célirányos mozdulatok általában segítenek a gázok és a széklet ürítésében.
Hasmenés
Okai:
Akkor jelenezik, ha a számunkra fontos kötődéseket veszélyben érezzük, féltjük valamitől, valakitől.
A baba életének első heteiben az önálló táplálékfelvétel és feldolgozás komoly átállást jelent, hiszen a gyomor és a belek eleinte még képtelenek tökéletesen eleget tenni feladatuknak. A kevés gyomorsav, az emésztéshez szükséges baktériumok kezdeti hiánya, esetleg egyéb, nem kívánatos baktériumok elszaporodása, emésztési zavarokat okozhatnak. Aszopás közben lenyelt levegő is előidézhet fájdalmas hasgörcsöket, ekkor nagyon jól jön a külső segítség. A baba bélmozgását és a gázok távozását legegyszerűbben egy gyengéd has masszázzsal serkenthetjük, melynek során a hasat az óramutató járásának megfelelő irányban körkörösen, enyhe nyomással masszírozzuk.
Az emésztést elősegítő és lazító has masszázshoz érdemes a has masszázskrémetalkalmazni, mely ánizsból és édesköménybőlszármazó természetes illóolajokat tartalmaz, ugyanakkor mentes az illat- és tartósítószerektől, mesterséges színezékektől.
Hiperaktivitás
Okai:
Kisfiúknál többször fordul elő a rendellenesség, mint lányoknál. Az érintettek figyelme túlságosan csapongó, nehéz őket hosszabb időre lekötni, csak rövid időn keresztül foglalkoznak ugyanazzal a dologgal, még az érdekes mesét sem hallgatják végig, fel-felugrálnak, ide kapnak, oda kapnak, és bár okosak, teljesítményeik – épp a koncentrációs képesség csökkenése miatt – meglehetősen rosszak. A környezetnek, a nevelésnek határozott szerepe van a magatartási zavar kialakulásában, de felmerülhet öröklött tényező, esetleg enyhe, szülés alatti sérülés is.
Kezelése:
Megfelelő mozgáslehetőség biztosítása és a rendszeresen végzett masszírozás együtt nagyon jótékony hatást fejt ki és megszünteti a tüneteket.
A simító mozdulatokat részesítsük előtérbe, mert azok nyugtatóbb hatásúak. A masszírozást az energia pályákon történő nyomva – simítással, és egy kis nyugtató aroma olajjal, pl. levendula, vagy kamilla olajjal fokozhatjuk.
Köhögés, nátha, hörghurut
Okai:
A legtöbb szülő jól tudja, hogy a betegséget vírusok okozzák.
Kezelése:
A tünetekre ható gyógyszerek (gyulladáscsillapítók, lázcsillapítók, a nyálkahártya duzzanatát enyhítő készítmények) alkalmazása rendszerint elegendő. Mégis sokan fordulnak orvoshoz, mert félnek a szövődményektől (tüdőgyulladástól vagy középfülgyulladástól). Ezek elkerülésére csecsemőknél indokolt lehet antibiotikumok adása is, de iskolásoknak már nincs szükségük ilyen gyógyszerekre. A bőséges folyadékbevitel és gyümölcsfogyasztás viszont nagyon hasznos. Náthás-köhögős felnőttektől védeni kell a gyerekeket, a túlfűtött, száraz levegőjű lakás, az izzadást okozó túlöltöztetés káros.
A mellkason simítunk páros tenyérrel szív alakban, 4-5-ször. A mellkason megállunk és páros tenyerünkkel enyhe nyomással, nyomjuk pár másodpercig.
Köhécselés
Okai:
A nem meghűlés okozta köhögés, állandósult jellegű probléma lehet. Ennek lelki okai vannak, azt jelzik, hogy bár lenne véleménye, de azt nem meri kimondani, hanem magába fojtja.
Kezelése:
Sokat segíthet a rendszeres egész testre kiterjedő masszírozás.
Kötőhártya gyulladás
Nem tudja, nem akarja kinyitni, felnyitni a szemét, hogy szembesüljön a valós problémával, mely fájdalmas lehet a számára.
Láz
A lázas állapot általános ellenjavallat a masszázs gyakorlásához.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy van a masszázsfogások közt olyan, amely csillapítja a lázat. Ebben az esetben természeten az egész testre kiterjedő masszírozást el kell halasztani. A gyermekek testhőmérséklete magasabb a felnőtténél, tehát láznak csak a 38 C feletti testhőmérséklet tekinthető, addig csak hőemelkedésről beszélünk. Sokat segíthet a fejre helyezett hideg vizes borogatás és az, ha a gyermeket másik, hűvösebb helyiségbe visszük. A derék és a fenékrész nyomkodása és körkörös simogatása, csökkenti a testhőmérsékletet.
Magas láznál természetesen azonnal orvoshoz kell fordulni!
Nehéz légzésre
Ha a csecsemőnek légzési nehézségei vannak, vagy nem elég mély a légzése, egyik kezet tegyük a mellkasára, míg a másikkal masszírozzuk a test másik részét. A mellkason lévő kéz arra serkenti az agyat, hogy növelje a mellkas térfogatát, azaz a baba lélegezzen nagyobbakat.
Székrekedés
Okai:
Általában lelki állnak a háttérben. A tápszerrel etetett csecsemők azonban hajlamosabbak a székrekedésre, mint azok, akiket, anyatejet kapnak.
Kezelése:
Rendszeres masszírozás serkenti a bélműködést, ezáltal segít a probléma megszüntetésében. A székrekedésnek lelki okai is lehetnek, ez esetben a masszírozás, az egész testre kiterjesztve kell végezni. A biztonságot és szeretet sugárzó érintés és kontaktus segít a kiváltó okok megszüntetésében, ezáltal a tünetek is meg fognak szűnni.
Orrdugulás
Okai:
Azt jelzi, hogy az érzelmek, és az energiák befogadásának valamilyen gátja van.
Kezelése:
Az orr két oldalán történő nyomás, melyet tovább folytatunk a járomcsonton a halánték felé, segít abban, hogy feloldja az orrdugulást.
Rossz tartás
Okai:
A fiatalok átlagmagassága generációról generációra nő, de a csontrendszer, izületek, különösen az izmok fejletlenebbek, mint korábban voltak.
Kezelése:
Az életmódváltozás szerepe sokat egithet. Ha lehet, akkor minél többet járjon a gyermek mezítláb, és masszírozzuk rendszeresen, különösen nagy figyelmet szentelve a hát és lapocka masszírozásának. Ebben az esetben nagyobb gyermeknél ezt ülve felültett pózban vagy oldalt fekvésben végezzük.
Két vonalon haladunk:
Az első vonal közvetlenül a gerinc mellett halad
A második vonal a gerinc melletti vonaltón egy hüvelykujjnyira. (Mindig annak az ujjméretét vesszük alapul, akit masszírozunk.) Thai masszás a teljes emberre hatással van, mély anatómiai és fiziológiai szinten.
Általánosságba véve, a Thai masszás a következő testrendszereket aktiválja:
– A csontváz és izomrendszerünket helyváltoztatáshoz.
– Az emésztő, légzési, nyirok valamint az ürülék eltávolítási és energia rendszereinket.
– Az ideg, kiválasztó, endokrin és nemző rendszereinket koordinációhoz, szabályozáshoz és új élethez.
Thai masszás lecsendesíti a testet és az elmét. A hintázó mozgás utánozza a koponyai ritmust, ami visszhangzik minden izületben és a gerincben. A test kinyújtódik az összehúzódási sémáiból, a test hajlékonysága megnövekszik. Thai masszás hatással van a perifériás idegrendszerre. Ez a rendszer tartalmazza az érzékelési és mozgató idegeket, koponya és gerinc idegeket. A gerinc idegek a gerincagy kibővítései, amik megkülönböztetik a formákat, és reagálnak enyhe érintésre, fájdalomra és hőmérsékletre. A masszás ideje alatt az érintés gyógyító jeleket küld, ebbe a komplex rendszerbe, kiegyensúlyozva azt. Az energiapontok nyomása javítja a vér- és nyirokkeringést, stimulálja a belső szerveket és serkenti működésüket, egyensúlyba hozza a test energiarendszerét; a nyújtásokkal kiegészülve pedig oldja az izmok, ízületek merevségét és feszültségét, növeli a test rugalmasságát, és jótékonyan hat a csontozatra. Masszázs után ruganyosnak érezzük magunkat, könnyebben mozgunk, és megszűnik izmaink merevsége. A feszültségoldó hatás nem csak a testre, de a lélekre is vonatkozik. Ha gyermek zaklatott, panaszosan sír vagy nyögdécsel, ne akarjuk rögtön megetetni, vagy tisztába tenni, hiszen könnyen megeshet, hogy egészen más baja van. Simogassuk meg, öleljük magadhoz, és ha megnyugodott gyengéden fektessük le és masszírozzuk meg! A felmérések szerint azok a csecsemők, akik szoros testi kontaktusban vannak szüleikkel – azaz gyakran megérintik, szeretgetik, simogatják őket jobban és gyorsabb ütemben fejlődnek, mint azon apró társaik, akik csak a legszükségesebb gondoskodást kapják meg környezetüktől.